AZ ÉJ ÖLELÉSÉBEN
Az úton bánatosan lépkedünk,
a levelek aranya földre hull.
Mit megéltünk, lassan távolodik,
s a tájra lassan hűvös árny borul.
*
A bánatra hajol az idő rendje,
de a nap is pihen a nyugati égen.
A fény sem vész el a sötétségben,
tovább él az éj lágy ölelésében.
*
Akit szerettünk, bennünk él tovább,
de nem tűnik tova a fájó érzés.
A lélek tudja, hogy a múló időben
nem a vég van, hanem az emlékezés.
*
Higgyük, hogy minden eltelt perccel
egy mélyebb békesség hinti ránk porát,
s ahogy a folyó, ha eléri a tengert,
a végén ott van az örökkévalóság.
(© Horváth Edina Anna - Szerzői jog fenntartva - 2026. október 21.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése