IDŐUGRÁS
Halkan kinyílt az idő ajtaja,
a múlt ködéből árnyak intenek.
bennem kopogtat a tegnap zaja,
s a régi hangok újra ébrednek.
Az imént nyár volt, minden dombtetőn,
most dér csillog a csendes réteken.
Az idő átszökött egy küszöbön,
nyomát kutatom régi helyeken.
Egy perc volt csak, vagy hosszú századok?
Nem tudja még az elmém pontosan.
A múlt fölött még némán ballagok,
s szemlélem, mi vált köddé nyomtalan.
Az udvar, ahova együtt mentünk,
ma némán őrzi elhagyott dalunk.
A lombok közt a széllel üzenek,
s a csend feleli vissza sóhajunk.
A régi utcán vígan lépkedek,
még ifjú szívvel járok gondtalan,
majd egy ősz hajtincs csillan hirtelen,
s rádöbbenek, hogy elszállt a nyaram.
Hova tűnt annyi vágy és gondolat,
mely egykor bennem lángként lobogott?
Az idő sajnos messzire szaladt,
s magával vitt sok régi szép napot.
Az élet talán egy időugrás,
egy villanás a végtelen során.
Egy érintés, egy könnyű búcsúzás,
mely átrepít az évek folyamán.
S ha egyszer majd a végső perc elér,
megértem majd minden üzenetét,
csak nézem majd, hogy minden visszatér,
hol nincs több búcsú, könny és szenvedés.
A lét folyója messzire eljut,
s a múltból jövő születik nekünk,
mert minden ugrás kitár egy kaput,
amíg emlékezünk és szeretünk.
(2026. június 02. - © Szerzői jog fenntartva!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése