Könnyeinkkel koccintunk
Mikor itt az óra utolsót üt,
és pezsgő csillan a poharakban,
mi elhalkulunk és megszámoljuk
az üres székeket a szobában.
De ott távol, ahol már nincs idő,
s az emlékeket a fény szövi át,
talán most táncra perdülnek ők is,
akiket tőlünk elvett a halál.
Nem fáj már a test, nem nehéz a múlt,
nem őriz sebet a tegnap nyoma,
csak nevetés száll, tisztán, szabadon,
mint egy csodálatos melódia.
És mikor itt éjfélt üt az óra,
s mi kívánunk egy boldogabb évet,
a szívünk tudja, bár kimondatlan:
nem szakít el bennünket az élet.
Reméljük, hogy ott nincs már fájdalom,
és boldogok, akiket szeretünk,
s míg könnyeinkkel koccintunk csendben,
ők boldogan ünnepelnek – velünk.
(2025. december 30.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése