NOSZTALGIA
Csendben ül mellettem az idő,
a vállamra telepszik,
mint régi barát a padra,
s őrzi bennem a tegnapot.
Sokszor hallom a nevetést,
s belep a nyár aranypora,
közben a szellő duruzsol,
és simogatja az arcomat.
Egy régi utca járdáján
ott maradtak a lépteim,
majd ha újra arra járok,
visszaköszönnek megint.
A gondolat sokszor felém küld
egy ismerős illatot,
a friss kalács ízét,
a szülői ház melegét,
és ezt a szót: otthon.
Az idő lágyan elsuhan,
a múlt árnyai ölelnek,
akárcsak az emlékeim,
melyek örökké bennem élnek.
2026. március

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése