A szerelem sóhaja
Nem félek az elválástól,
mert ott van bennem az emlék,
amit sok év alatt tettem,
azt ma is csak veled tenném.
Nem sírok a csend fölött sem,
hisz ismétli a dallamod,
a szerelem halk sóhaja,
minden percben felragyog.
Néha megfojt a sóvárgás,
és írni hív az alkonyat,
egy szó mit súgtál valaha,
aranyra festi a napomat.
Hiányod sokszor rám borul,
mint holdsugár a tó vizén,
s ha benned lángra gyúl a dal,
én csendben dúdolom feléd.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése