CSENDÉLET
A fény felbukkan, mint árnyék a falon,
egy kis csésze tea hűl az asztalon,
a szellő besiklik a nagy ablakon,
nem zavarja a csendet,ha hallgatom.
A pohárban a víz, mellette körte,
rajta a pillanat cikázik körbe,
az abrosz redőin a jobb tegnapok,
milliónyi kis emléket beragyog.
A falióra sem kongat erősen,
mint ha tudná, mi lehet a belsőmben.
Minden moraj hosszan lebeg a térben,
s én fürdőzök a nyugalom vizében.
Kancsó az asztalon,festmény a falon,
idézi a múltat mely fontos nagyon.
Nincsen mozdulat, csak a jelen léte,
az idő lesz a végtelenség éke.
A gyertya fénye, melyet a szél lóbál,
néha a csend többet mond ezer szónál,
az emlék nem oson ki az ablakon,
hanem megpihen egy régi asztalon.
(2025. július 5. - Szerzői jog fenntartva!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése