"Láttam, hogy közeledik"
-novella-
A kerekesszék halkan nyikordult, alatta az őszi levelek. A többiek játszottak, kiabáltak, nevettek – én csak néztem őket, kívülről. A világom halkabb volt. Lassabb.
Már nem fájt úgy, mint régen. Csak megszoktam, hogy nekem minden más.
Aztán egy napon… megláttam őt.
Nem volt különleges. Nem csillogott körülötte semmi, nem volt hangos, még csak nem is mosolygott különösebben. De jött. Nem sietett. Nem tétovázott. Csak jött, egyenesen felém.
Láttam, hogy közeledik.
Nem fordult el, nem nézett félre. Leült mellém, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga.
– Szia, én Lilla vagyok.
Biccentettem. Ő nem kérdezett, nem sajnált, nem mondott olyat, hogy „Tudom, erős vagy”, és nem töltötte ki a csendet. Csak ott volt.
Másnap is jött. És utána is. Egy idő után már együtt mentünk a terembe. Én irányítottam. Néha hallgattunk, néha nevettünk. Egyszer csak észrevettem: már nem a kerekesszék a fontos. Hanem hogy valaki látta, hogy ott vagyok. Hogy jött.
És én láttam, hogy közeledik. A bizalom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése