Társ a csendben (egy szerző-társnak îrtam)
Nem kérdezem, hogy is vagy ma,
a szemed árnyékában ott vagyok.
Tudom, mit jelent az utolsó sóhaj,
a súlyos csönd, mikor a szív nem dobog.
Apád hangja még benned él,
mint verssor, mit nem írtál le soha.
Az emlék súlyát nem oldja az idő,
de formát ad neki a szó - s az ima.
Ott álltam tán a zord fák közt,
kezemben virág, bennem nincs semmi.
Anyám és apám... két gyönyörű emlék,
akiket már nem tudok megölelni.
Csendbe zárva írjuk versbe,
mit nem tud kimondani a lelkünk,
és vezetik kezünk a fájdalomban,
s ők súgják, amit mi leírni sem merünk.
(2025. június)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése