TÁVOLRÓL ÖLELLEK
(PLÁTÓI VALLOMÁS)
Te vagy a tehetség a lámpák fényében,
szavaid sorolják estéről estére.
Felismernek, ha látnak,én távol vagyok:
a laptopon keresztül hangod átragyog.
Nem szóltam soha. Mert mit is mondjak neked?
Én még névtelen vagyok,de egyszer lehet,
ki majd ismeri, a kávét hogy szereted,
s kinek talán írsz majd egy pici szerepet.
Egyszer majd az idő ráncokat rajzol ránk,
de én csak hallgatok,minden nap várok rád.
Nem öleltél, mégis része vagyok csóknak,
egy fikarcnyi mosolynak, egy titkos szónak.
Magamnak ölellek, mert senki sem sejti,
elrejtem mélyen, de szívem nem felejti.
S majd egyszer, amikor versemet idézed,
a sorok mögött a lényeget megérted:
hogy én voltam ott — a csendben — teérted.
(2025. május)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése