Hangtalanul lépked (versem)

 
Átható a csend körülöttünk,
mintha az ég is visszafogna minden hangot,
a fák nem susognak, a madár is csak hallgat,
a fuvallat is  elbújik az ablak alatt.

Árnyék ül a nappal peremén,
a csattanók helyét a sóhajok veszik át,
a bánat, mint sötét folyam borítja testem,
és hangtalanul lépked az élet mellettem.

Hiányod nem kiált, nem vádol,
csak megjelenik, mint sötét árnyék a falon,
és ha az égre nézve sétálok a kertben,
szemed tükrét keresem minden egyes percben.


Már nem lesznek jobb reggeleim,
a hajnal lehangoltan álldogál a csendben,
mint a régi fiókban egy kifakult levél,
szavaid helyett csak a nosztalgia  mesél.