Az utolsó ölelés (vers)

Az utolsó ölelés á.í.

 

Már nem hívnak a telefonon.
Nem mondja Apu, hogy pihenjek,
az asztalon a fájó gondolat,
amit Anyu tett elém ebédnek.

Elrepült gyorsan ez a két év.
Apu hangja, mint régi nóta,
a lelkemben fájdalmasan szól még,
s Ő nem javít dolgokat azóta.

A kórházi folyosók hossza,
azóta is bennem visszhangzik.
Az utolsó ölelések súlya
egytől egyig  velem emlékezik.

Felnőtt vagyok, de mégis gyermek,
ki várja, hogy szóljanak felé.
Hirtelen nőtt rám az idő súlya,
az emlékek csak úgy jönnek felém.

A lakás ott van, hallgat csendben,
nálam a kulcs, de nem lakják már.
Ajtót nyitok — de nincs már, aki vár.
csak emlékük kopog az ajtón át.

Elmentek, és én itt maradtam.
Kérdések, melyre nincs válasz.
De a szellő, ha lágyan simogat,
Anyu hangján szól: ,,Ne sírj már Drága."

(2025. május)