2025. május 10., szombat

A világ füzete (novella)

 



„A világ füzete”

A falu peremén, egy poros országút mellett állt egy agyagtéglás iskola. Az épületnek nem volt ajtaja, csak egy fakéregből faragott függöny lengedezett a nyílásban. Az ablakokat nem üveg védte, hanem remény – néha pedig egy-egy anyai kéz, amely kívülről óvta a bent tanuló gyerekeket a széltől.

A kilencéves Amina minden reggel hosszú utat tett meg a kopár domboldalról, ahol a sátruk állt. Az iskolába menni számára olyan volt, mint ünnepelni: tudta, hogy minden nap új szót tanul, új gondolatot ír le a füzete sarkába. A tanító egy régi táblára írt, amelyet egy katonai raktárból mentettek ki; a krétát egy kődarabbal helyettesítettek, a tankönyvek kézről kézre jártak.

Egyik reggel azonban az iskola előtt katonai teherautó állt meg. Egy idegen férfi szállt ki belőle, nyakkendője feszesen simult a mellkasára, cipője még a porban is fényesen csillogott. A tanító elé lépett, s csendesen kérdezte:
– Hányan tanulnak itt?
– Ma tizennyolcan, uram – felelte a tanító. – De sokszor huszonöten is eljönnek. Néhányan csak hallgatni, ha nincs náluk füzet.
– És mit tanít nekik?
– Olvasni. Gondolkodni. Álmodni.

A férfi lehajolt Amina füzete fölé. A lap szélén ott állt egy mondat, gyermeki betűkkel: „Egyszer én is tanár leszek.”

A férfi némán bólintott, aztán elővett egy dossziét, benne térképek, tervek, és egy új iskola vázlata.
– Minden gyermek számít – mondta. – A világ ott kezdődik, ahol egy gyermek leírja az első szavát.

Attól a naptól kezdve a falu iskolája változni kezdett. Először lett ajtaja. Aztán könyvtára. Majd padok, új ablakok, kréta. A gyerekek szeme világított. A tanító könnyezett. Amina pedig minden reggel úgy írta fel a táblára: „A gyermek az első.”

 

(foto: Unicef Alapítvány)

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Égig erő fák (versem)

  Horváth Edina Anna: Égig érő fák Lombok résein fény bújik át, aranypor táncol a levegőben, még a szél is lassítja lépteit, megpihen a nap ...