Levél, amit sosem adhattam oda (novella)

 

A levél, amit sosem adhattam oda

-novella-

Drága Gyermekem!

Lehet, hogy mire ezt olvasod, már felnőtt leszel. Talán már túl sok mindent hallottál rólam igazat, hazugságot, vagy a kettő keverékét. De ebben a pár sorban van az igazság.

Nem voltam ott, amikor megszülettél. A kórházi folyosó helyett egy zárkában ültem. Nem a te nevedet suttogtam először, hanem a cellaszámomat. Az a hely, ahol elveszítettem az időt, de közben valami mást is találtam: a gondolatod. A létezésed. Téged.

Azt mondják, az igazság néha késik. Néha örökre. De én mégis remélek. Hogy egyszer, valaki valahol kiejti azt a mondatot, amit évek óta várok: „Tévedtünk.” Mert valóban tévedtek. Nem követtem el azt, amivel vádoltak. Rossz időben voltam rossz helyen. És valaki mást mentettek meg az én szabadságom árán.

Tudom, hogy ez nem hozza vissza az éveket. Nem adja vissza azt, hogy nem voltam ott az első lépésednél, az első mosolyodnál, az első szavadnál. De azt akarom, hogy tudd: minden percben veled voltam. Nem testben – de szívben, lélekben, gondolatban.

Lehet, hogy mire olvasod ezt, már rég túl vagy rajtam. Lehet, hogy már van saját családod, saját életed, és ez a levél csak egy régi emlék valakiről, akit soha nem ismertél igazán. De ha egy pillanatra is kíváncsi vagy, hogy ki volt az apád — akkor szeretném, ha ezt tudnád:

Nem vagyok ártatlan. Nem voltam hibátlan ember. De ebben az egy dologban tiszta a lelkiismeretem. És minden egyes nap, amit elvesztettem miattad, azt váltja meg a remény, hogy egyszer elolvasod ezeket a sorokat, és nem csak egy elítéltet látsz bennük, hanem egy apát, aki szeretett.

Ha valaha keresel, tudni fogom, mert aznap újra felkel majd bennem a nap.

Szeretettel,

az Apád

(Horváth Edina Anna novellák  Szerzői jog fenntartva! 2025.)