FEKETE HOLD
Amikor a Nap mögé simul,
és árnyék nyeli el a fényt,
az ég sötét szívében lapul,
a Hold láthatatlan vendég.
Nincs sarlója, nincs ezüst hídja,
a Fekete Hold a csend titka,
a keringés titkos szakasza,
hol a kezdet s vég ő maga.
Útja a Nap útját metszi,
s árnyék pecsétet vet a Földre,
rövid éjt hoz a nappalra,
a kozmosz ritmusát idézve.
Rejtve marad, de nem tűnik el,
más arcát fordítja felénk,
titkos fényt hordoz az éjben,
s reményt hint a szívünk felé.
Új fény ébred a sötét fölött,
az árnyék odébbáll lassan,
a Hold útja most újra örök,
s eltűnik, ha jön a hajnal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése