„A fa alatt”
Némán nőtt, amíg én is nőttem,
bár más volt még az égi rend:
ő felfelé, én befelé,
de mindkettőnkben csak csönd pihent.
Gyökere hosszú, mint a bánat,
amit nem írt még le levél,
s ha árnyat ad is majd másnak,
nekem csupán emléket cserél.
Az ágai, mint a kérdések
hajolnak rám nap-nap után,
itt ülök válaszok nélkül,
a nap fénye simogat csupán.
Ha elmentem, ő őrzi szavam,
mindazt, amit más nem érthet.
Léteztem, de nincs több nyaram,
(2025. július 25.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése