A magány tüze
Csak álmomban látlak, mert nem vagy enyém,
felidézlek a fázós ég peremén.
Szavaid nem lelnek, szemed nem keres,
pillantásod őrzöm, mert kivételes.
Hallgatásod kemény, mint a zárt kapu,
én mégis várok makacsul, szótlanul.
A hallgatás felel, csak nem nekem szól,
és bennem a harag csak törtet, tombol.
Te nem tudod, milyen, mikor vágy éget,
ha a lelkem kíván, de te nem érzed.
Nem sejted, hogy minden nap rád gondolok,
s a mélybe hullok, mely maga a pokol.
Csak kedvelsz engem, és te nem vagy enyém,
mégis várom, hogy majd elindulsz felém.
Lelkembe írtalak halk, titkos imán,
s tűz maradsz bennem, amíg tart a magány.
(K.J. - 2025. június )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése